Hetényi Vera

Keramikus

Érd 2030 Búvár u. 9 

Verámia Kerámia

Honlap: www.veramia.hu

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Tel: +36/30/380-7746

 

1964. május 14-én születtem Budapesten.

Gimnáziumi tanulmányi időm alatt a Dési Huber István Képzőművész szakkörben Korga Györgynél tanultam rajzolni. Közben két nyarat a zebegényi Szőnyi István Képzőművészeti Táborban töltöttem.A gimnázium elvégzése után két évig Szentendrén, Sarkantyu Judit keramikus művésznél tanultam – a Bokányi Dezső Szakmunkás Képző Intézetben vizsgáztam -, majd még további három évet dolgoztam Sarkantyu Judit mellett.1984-ben a Belvárosi Ifjúsági Házban addigi munkáimból kiállítást rendeztek.

1987-től önálló, szellemi szabadfoglalkozású keramikusként, saját műtermemben dolgoztam. 1995-ben céget alapítottam Verámia Bt. néven.

1996-ban Budavári Galériában és a Mednyánszky Teremben értékesítéssel egybekötött bemutatót rendeztek alkotásaimból.1998. májusában négy művésztársammal az Ír Köztársaság fővárosában, Dublinban – American College Dublin Oscar Wild House – volt kiállításom. Ugyanezen év őszén rendeztek önálló kiállítást kerámiáimból a veszprémi Dési Huber Galériában.

2002-től Érden dolgozom, saját tervezésű, egyedi figurákat, faliképeket, használati tárgyakat készítek, amelyeket a Képcsarnok országos hálózatú galériáiban, valamint bel- és külföldi magán- galériákban értékesítek.Munkáimmal részt veszek a Kapolcsi Kézműves Vásárokon, valamint rendszeresen a NESZ rendezvényein; a Lánchídi Vásáron, a Budai Várban a „Mesterségek Ünnepe” rendezvényen,továbbá a Vörösmarty téri Karácsonyi Vásáron.

2016 © Magyar Kézművesek Szövetsége - Minden jog fenntartva | levél az egyesületnek | levél a webműhelynek